NokiaGuru

Minden ami Nokia, minden ami Symbian

ClearBlack kijelző

Posted by szeretember On december - 23 - 2010ADD COMMENTS

Régebben a telefonokat főként három fő tulajdonság szerint hasonlították össze: a használat egyszerűsége, a térerő stabilitása és a hívások minősége alapján. Mára már egyre okosabb készülékek kerülnek a piacra és ebből adódik, hogy egyre több funkció szolgáltatja hasonlítások alapját. A lehetséges alkatrészek/tulajdonságok listájának a tetején bátran mondhatjuk, hogy a kijelző szerepel. Ezen a téren sok szempont számít: a kijelző minősége, a fényerő, a látószög, a képélesség, és hogy mennyire látható különböző fényviszonyok között. Gondolom mindenkivel előfordult már, hogy érkezett egy sms-e séta közben tűző napfényben, de ahogy a fények a kijelzőre estek úgy teljesen ellehetetlenítette a szöveges üzenet olvasását. A Nokai World 2010 egyik vitatémája volt ez a probléma is, de úgy látszik a finn óriás fejlesztői végleges megoldást találtak erre a problémára is mégpedig ‘Clear Black display’ néven.

A ClearBlack kijelző nem egy új megjelenítő, mint például az AMOLED. Ez tulajdonképpen egy módszer, ami csökkenti a tükröződést és javítja a vizuális kép minőséget főként szabadban jelentkező fényviszonyok között. A módszer ‘titka’ abban rejlik, hogy a megjelenő fekete szín az valóban fekete(!), ennek köszönhetően jobb lesz a kontraszt, így a megjelenő információk is sokkal láthatóbbak lesznek. Az olyan jellegű alkalmazásoknál, mint például az Ovi Maps nagyon hasznos lehet, mivel azt főként szabadban használjuk. A képek, videók megjelenítésének minősége is magasabb szintű, mivel ez a technológia kiváló látószöget is biztosít.

Az alapelv megegyezik a polarizációs napszemüvegek ‘működési’ elvével. A kijelzőn megszűri a fényvisszaverődést, de amiben különbözik a polár szemüvegtől az az, hogy mindezzel együtt javítja a színeket. Mivel a kontraszt nagyobb így a színek is élénkebb hatást keltenek.

Jól szemlélteti mindezt ez a kép, ami a végleges c6-01-ről készült, ami ClearBlack kijelzővel van ellátva és egy korai prototípusról:

ClearBlack-vs-normal-C6

Amellett, hogy magas minőségű képeket gyakorlatilag bárhol, bármikor képes kifogástalanú megjeleníteni még energiát is megtakarít ezzel növelve készülékünk aksijának készenléti idejét. Ezt úgy éri el, hogy nem kell annyira erősen alkalmaznunk a kontrasztot, mint egy normál kijelző esetében.

A végére egy videó ahol a Nokia E7 típusú telefonján próbálják szemléltetni a ClearBlack kijelző előnyét.

Popularity: 16% [?]

Nokia és a Microsoft egy asztalnál

Posted by szeretember On december - 22 - 201051 COMMENTS

Nokia-Windows-E7

A hét egyik nagy híre, hogy a Nokia tárgyalásokat kezdett a Microsoft-al. Ebből elég egyszerű következtetéseket lehet levonni, de alapjában véve teljesen egyértelmű: ha sikeresen zárúlnak a tárgyalások, akkor jövőre kijöhet az első Nokia Windows Phone! Nem tudni mennyire lehet hinni a pletykának, de elég sok benfentes “szájt” is lehozta hírként, így egyre egyértelműbb, hogy van alapja a történetnek. Ami kétségessé teszi a valódiságát az infórmácionak az, hogy a Nokia októberben további fejlesztéseket jelentett be a symbian irányában. Vagy lehet, hogy a készülékek innentől vagy egyik vagy másik op. rendszerrel lesz megvásárolható?
Neked mi a véleményed?

A hét egyik nagy híre, hogy a Nokia tárgyalásokat kezdett a Microsoft-al. Ebből elég egyszerű következtetéseket lehet levonni, de alapjában véve teljesen egyértelmű: ha sikeresen zárúlnak a tárgyalások, akkor jövőre kijöhet az első Nokia Windows Phone! Nem tudni mennyire lehet hinni a pletykának, de elég sok benfentes “szájt” is lehozta hírként, így egyre egyértelműbb, hogy van alapja a történetnek. Ami kétségessé teszi a valódiságát az információnak az, hogy a Nokia októberben további fejlesztéseket jelentett be a symbian irányában. Vagy lehet, hogy a készülékek innentől vagy egyik vagy másik op. rendszerrel lesz megvásárolható?

Popularity: 48% [?]

IMDb widget Symbian 5th Edition -ra

Posted by szeretember On február - 26 - 201021 COMMENTS

im1enMoubail gondozásában látott napvilágot egy IMDb widget Symbian S60v5 -el rendelkező készülékek számára  (N97, X6, 5800, stb.).  Természetesen minden főbb szolgáltatás igénybe vehető telefonkészülékünk segítségével is.

Lehetőségek:
* Keresés színészek között
* Keresés filmek között
* Keresés Sorozatok között
* Stb.

Letöltés!

im2s

Popularity: 84% [?]

MWC: Symbian^3 UI

Posted by szeretember On február - 15 - 2010ADD COMMENTS

Az első Hands-on videó az új Symbian üdvöskéről, ami a feb. 4.-én bejelentett open source szellemében készült, úgyhogy minden kedves vállalkozó kedvű és természetesen hozzáértő rávetheti magát és kihozhatja belőle a legtöbbet!

Popularity: 80% [?]

N900 Vs. Windows 95

Posted by szeretember On február - 10 - 201022 COMMENTS

Nem is ragoznám túl a dolgot. Lényeg, hogy egy OS X után most egy Windowst is életre keltettek az N900-on. Persze még nem a Windows 7-et hanem csak egy régi-régi nagy kedvencet a 95-öt, de ezek után már nem csodálkoznék semmin! Have Fun!

Popularity: 89% [?]

Nokia C5 és a Mystic

Posted by szeretember On február - 10 - 201022 COMMENTS

A Daily Mobile pár héttel ezelött tett közzé egy új jövevényről képeket, melyet hivatalosan még nem jelentett be a Nokia, és a C5 elnevezést kapta. Arról, hogy ez csak a projekt neve a készüléknek vagy az első példánya egy új “C”series-nek  még nem tudni. Ami biztos, hogy S60v3 symbiannal érkezik, amit egy 2.2inch-es kijelző jelenít meg.

nokia_c5

nokia_c51

Első ránézésre csak egy közép kategóriás telefonnak tűnik úgyhogy valószínűleg nem lesz túl drága. Egy hónappal ezelőtt szintén felütötte a fejét egy QWERTY készülék aminek a “mystic” kódnevet adta a Nokia.  Szintén S60v3 kelti életre, és ránézésre is hasonló kategóriát képvisel mint a C5.

nokia_mystic

nokia_mystic_1Remélem, hogy nem csak ez a két Nokia készülék kerül bejelentésre a nemsokára megrendezésre kerülő MWC-n (Mobile World Congress)

Popularity: 87% [?]

Open source lett a Symbian!

Posted by szeretember On február - 4 - 201047 COMMENTS

symbian-logo-nagy

Ipon.hu -n olvasható a bejelentésről néhány sor. Ha nem bánjátok akkor ezt copy – paste.:

“Hosszú évek után most végre ennek is eljött az ideje, jelentette be a Symbian Foundation. Mostantól vállalatok és egyéni fejlesztők is igényeik szerint játszhatnak a rendszer kódjával, adaptálva így azt mobiltelefonokon kívül más készülékekre is. Lee Willians, a Symbian Foundation ügyvezető igazgatója a lépést egyszerűen úgy kommentálta, hogy domináns rendszerszolgáltatóként most lehetőséget adnak rá a fejlesztőknek, hogy még többet hozzanak ki a Symbian-ből.

Tekintettel legfőbb riválisának, a Google Androidjának rohamos térnyerésére, a Symbian Foundation minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy megkülönböztesse attól (és persze a többi vetélytárstól is) a rendszerét. Ennek jegyében például szándékukban áll közreadni egy részletes útitervet a rendszer várható fejlesztéseiről, 2011-ig – amihez, állításuk szerint, egyéni fejlesztők újításait is tárt karokkal várják (a Google Android-fejlesztéseinek egy részéről csak új verzió megjelenésekor hullik le a lepel).

Williams még azt is megjegyezte az Android kapcsán, hogy a kódjának mindössze az egyharmada nyilvános, és semmi több – és az is csak middleware; minden más zárt és nem hozzáférhető. Meglátása szerint a nyílt forráskód eszményének része a nyílt (közös) irányítás is; ha tehát egy rendszer és annak lehetőségeinek, képességeinek fejlesztését egyetlen központból irányítják, akkor az nem nyitott, bármit is mondjanak róla.”

Popularity: 99% [?]

Beta Labs: Nokia Diagnostics

Posted by szeretember On február - 4 - 201042 COMMENTS

nokia-beta-labsA Beta Labs-nál egy új alkalmazást mutattak be, ami még csak kísérleti fázisban van, de meglehetősen használhatónak tűnik. Az alap elképzelés szerint egy olyan alkalmazás létrehozása a terv, ami a sok millió Nokia felhasználó számára kínálhat diagnosztikai, hibafeltáró, és konfigurációs lehetőséget a készülékeiken. A Beta Lab fejlesztői úgy gondolták, hogyha elérhetővé teszik az alkalmazás prototípúsát akkor közelebb kerülnek egy használható és az elképzeléseiket életképes formában visszaadó applikáció elkészítéséhez. Ötféle tesztel nyúzhatjuk meg készülékünket, amik a következők:

  • Hálozati lefedetség vizsgálata. Mindenféle információval szolgál a használt hálózatról.
  • Internet kapcsolat analizálás, tesztelés. Ellenőrzi az aktív internet kapcsolat beállításait.
  • Akkumulátor teszt. Teszteli, hogy megfelelően tölt e az aksi ha csatlakoztatva van a töltő.
  • Hangszoró teszt. Ellenőrzi, hogy megfelelően mükődnek e a hangszorók a készülékben.

Popularity: 99% [?]

Ovi Store Promo

Posted by szeretember On február - 1 - 2010ADD COMMENTS

281628-480-305A Nokia Conversations nem rég tett közzé egy új videót, ami az OVI Store népszerűsítésére, és egy-két program (Facebook, Qik, Gravity) bemutatására szolgál. A videót Hiro Murai rendezte. A kisfilm mókás és látványos, próbál elzárkózni az eddig megszokott tech promo –k világától. John Bartleson így nyilatkozott az alkotásról: „ Szerettünk volna a felhasználóink számára rávilágítani arra, hogy micsoda nagyszerű dolgokra képesek Nokia készülékükkel, ha felfedezik az Ovi Store kínálatában rejlő lehetőségeket.”

Íme a videó:

Popularity: 50% [?]

Mac OS X 10.3 VS. Nokia N900

Posted by szeretember On február - 1 - 201067 COMMENTS

n900-osx-01312010A világon nagyon sokan szeretik a szabadidejüket olyasmibe ölni, amit a IT bloggerek úgy neveznek, hogy „hackintosh”. Magyarul annyit tesz, hogy valamiféle almás applikáció kiragadása a megszokott környezetből és életre keltése egy másik platformon. Toni Nikkanen finn fiatalembernek sikerült beírnia magát ennek a műfajnak a történelem könyvébe, ugyanis neki sikerült először a világon elérnie, hogy OS X –et futtasson egy mobil készüléken méghozzá nem máson mint a Nokia N900 –on. Természetesen teljesen használhatatlan a 10.3 (Panther) OS X az eredetileg Linuxos alapokon nyugvó Maemo által életre keltett készüléken. Persze akinek van 90perce, hogy kivárja, amíg bármit is kezdeni tud „übertelefonjával”, a boot után pedig továbbra is türelmesen elvegetál és szurkol a kurzornak, hogy eljusson a-ból b-be annak csak ajánlani tudom a felkínálkozó lehetőséget.

Popularity: 85% [?]

VIDEO

TAG CLOUD

Sponsors

About Me

.

Twitter

    Photos

    _DSC0031Club Ice 27.01DSC_8788IMG_0503